Napi skicc, napi kerékpáros vlog. Hívhatjuk bárminek. Részletek a mindennapjaimból a későbbi generációnak…

Ezen kívül van ennek a sorozatnak egy kultúrtörténeti oldala is. Bemutatom ugyanis a szülővárosomat azon kíváncsi szemeknek, akik nem jártak még itt, vagy akik jártak, de a változást kívánják látni és azoknak is akik itt élnek, de nem dokumentálnak… Én dokumentálok. Nekem muszáj ugyanis két okból: rögzíteni akarom magamat fiamnak, unokáimnak és rögzíteni akarom fiamat saját magának és gyermekeinek. Ennyi az egész, se több, se kevesebb.

És mit mond az AI?

​Emberünk úgy indítja a napot, hogy a távoli jövőbe, egészen 2026-ba datálja magát, miközben első dolga leporolni a kamera lencséjét [00:22]. ​A város kabalájától, a büszke Unikornistól startol el, de a lépcsők láttán azonnal úgy dönt, a bringáról ma bizony nem száll le [02:21]. ​Egy személyben ő a rendező, a főszereplő és a producer is, így hasraütésszerűen kitalálja, hogy ez egy öttrészes kultúrtörténeti minisorozat lesz [03:15]. ​Kijelenti, hogy a videóit leginkább a saját szórakoztatására forgatja, de bízik benne, hogy 30 év múlva a jövő kutatói ebből építkeznek majd [03:47]. ​Nosztalgikusan elgurul a helyi kórház mellett, ahol annak idején először engedte ki a hangját és mondta ki az örökérvényű szót: „oá-oá” [05:50]. ​Bevallja, hogy nem valószínű, hogy díszpolgárrá választják a helyi viszonyok bemutatása miatt, de ez a veszély amúgy sem fenyegeti [07:09]. ​A fali geoláda megkeresése közben a diófúró legyek munkásságán és a meleg miatti feladásukon filozofál [07:59]. ​A helyi iskola előtt felidézi a reggeli közlekedési káoszt, ahol a szülők félig nyitott szemmel olyan szorgalmasan bénáznak, hogy csoda, hogy a Föld nem borul fel tőlük [10:26]. ​Egy autómosó tejszínhabos tisztítószereit látva azonnal rájön, hogy már csak egy jó kis kapucsínó hiányzik a jármű tetejére [11:34]. ​A falusi részen a templom körüli parkolási helyzetet úgy írja le, hogy istentiszteletkor még az oszlopok tetején is autók állnak [15:11]. ​Nosztalgiázik egy sort a régi „Gomba” büfénél, ahol a nagyapja sört ivott, ő jégkrémet evett, a lónak meg nem jutott semmi [16:02]. ​Megérkezve a családi kertbe, elégedetten konstatálja, hogy az ő fáin mindig terem szilva, miközben a két tízemeletes panelt is tréfásan a saját telkéhez csatolja [21:40]. ​Mivel a természet idén elhalmozta gyümölccsel, elkerülhetetlennek tartja a szigorú „kényszerpálinkafőzést” [26:27]. ​A helyi MOL-kútnál elintéz egy kókuszlattét, de a paninit nem meri a kamera előtt megenni, nehogy a csámcsogás miatt feljelentse valaki az ombudsmannál [38:21]. ​A polgármesternek is feladja a leckét, mert szerinte a visszajelzés olyan, mint a teljesítményértékelés: ha mindig tizest adna neki, nem lenne hová fejlődnie [41:56]. ​Igazi borsodi kerékpárosként minden megálláskor láncol, nehogy a biciklijét véletlenül trombitának nézze valaki [45:16]. ​A vasúti síneken átvágva és a bozótosban bujkálva megállapítja, hogy a Duna és a Sajó vízhiánya ellenére az útszéli árokban bezzeg áll a víz [01:01:38]. ​Épp nagyüzemben szedi a szilvát a kertben, amikor az édesanyja telefonál, hogy szeretettel várja őket a születésnapi vacsorájára [01:10:17]. ​Kiderül, hogy hősünk teljesen elfelejtette az édesanyja születésnapját, így azonnal megállapítja, hogy sürgősen szüksége lenne egy 20 éves titkárnőre az észben tartandó dátumokhoz [01:10:43]. ​Végül kénytelen elismerni, hogy bár eddig azt hitte, rajta kívül senki sem tökéletes, most már abban sem biztos, hogy legalább ő az [01:12:03].