Hókristályok, rénszarvasszán minden este, gőzölgő szauna várt. Ez adott erőt!

Lassú léptel osont a kristályos hideg, dacoltam szélviharban, csattogott a fém!

Mosolyt elrejtő szemek, érces fénynyaláb, Aflenz-Bürgeralm, bőszen kacsintott felém!

Jó, belátom a József Attila díjat nem fogom megkapni négysorosomért, de nem is ez volt a célom. A célom Aflenz-Bürgeralm volt drága barátaimmal együtt. 

Nem emlékszem már ki, mikor, miért találta ki, de ha én voltam megveregetem a vállaimat. És miért ne lehetnék én. Anno jó dolgokat találtam ki. Most is kitalálhatnék hasonlókat, de már valahogy nem lenne társ a megvalósításhoz, meg már én sem vagyok a régi…

Akkor sem voltam az. Legalábbis réginek nem nevezném magam. 

Bátornak annál inkább, bár olimpiai bajnokként nem lehetett félnivalónk a hírhedt aflenzi meredély ellenére sem, meg a kályha melegében a ping-pong asztal mellett nem is tűnt olyan veszélyesnek a helyzet. Kint annál inkább a sarkvidéki széllel dacolva, de rutinból tán’ azt is lehoztuk…

Szép volt, nem tudom tagadni. Hogy mennyire? A filmből bízvást kiderül…

Videó: