Persze, ha nem becézzük Polom!

„-Móricka sorolj fel 3 állatot!
-Egérke, kutyácska, lovacska.
-Na jó, de ne becézd!
-Rendben! Macs, kecs, fecs…”

Nem voltunk még itt. Polomka dombjait, hófödte lankáit képzeletünk festette csupán csukott szemmel elénk, de a hallottak alapján feltétlen jól tájoltuk be magunkat. Főleg úgy, hogy nagy csapattal sikerült útrakelni (3 autó – 11 fő), így talán akkor se lett volna baj, ha szántóföldre érkezünk. De ez sípálya volt, ha nem is a javából. Merthogy a pályarendszerek végelláthatatlan sora nem nyomasztott. Igaz, nem is eltévedni jöttünk.

Északi oldal, 1 pálya, semmi barokkos túlzás, de legalább széles, hosszú és kiváló minőségű fagyott víz (hó) borította. A szombat és a kitűnő időjárás ellenére tömegnyomornak hűlt helyét találtuk. Hideg viszont volt cserébe cudar formájában. A tetőn -15 lehetett, mert orrfújáskor kis jégszilánkok sértették garatom s fényképezőm mechanikája bekapcsoláskor recsegve-ropogva adta tudtomra fájdalmait. Fájdalmaim nekem is voltak, de sálamat bárhogyan is csavartam fejemre a dermesztő hideg mindig megtalált. (Akkor megfogadtam s azóta meg is vettem a bankrablós, meleg, kötött maszkomat. Azt nem tudom a hideg ellen véd-e, de hogy idegenforgalmi látványosság benne az ember, az tuti. A vásárlás utáni első munkanapon gondoltam kipróbálom. Abban bicikliztem be munkahelyemre s bár korán reggel volt a következő köszönéssel feleltek az enyémre: „Jó estét! Vagy mi, napot!, Vagymittudoménmivan…”)

Polomka zengett kacagásunktól. Csilike próbálkozott, Reni már egész jól csinálta, Sebi ügyeskedett, a nagyfiúk száguldoztak, Sanyi kész profi, mi meg Ragával ugrottuk a hátra szaltókat. Igaz, mikor már a schladmingi világkupa futamra kezdtem ráhangolni megelőztem leceimet nagy igyekezetemben s ez annyira új élmény volt, hogy kissé későn zártam be „szájamat”. Meleg teának jobban örültem volna, ám a számban a 10 méteres csúszás alatt közepesre tömörödött hógolyó is megtette folyadékpótlás gyanánt.

Enni kellett rá, nem volt mese. Mégiscsak a sztrapacska hazájában jártunk, vagy mi…Ha meg éhes vagyok, kifejezetten nem tudok ellenállni a szalonnával meghintett brindzovénak. Fincsi volt, üdítő testnek és léleknek egyaránt. Egy dolog volt csupán, mi ráncokat generált nem éppen kisimult ábrázatomra: Tatransky csáj nem volt sehol. Mert mi egyéb lett volna gyógyír jól megpakolt gyomrunknak, ha nem a gyógy likőr, a szlovákok ékessége?

Azt hogy jó társaságban repül az idő tudtam eddig is, de itt most ez nem volt túl előnyös. Mindenesetre, amit lehetett, kihoztuk a bérlet árából. És azt tudom mondani, hogy nem most voltunk itt utoljára…