A Borfesztivál, az ugye Borfesztivál. Inni kell és kész! Nem tagadhatom, hogy erről szól az egész. Na de az édes nedű (szó szerint) mi itt hungarikumként számtalan megjelent, a természet s a borászok mesterművi ötvözete volt szememben (és úgy egyébként is), s még én is-aki nem számítok a nagy ivók közé egyáltalán- kóstoltam míg bírtam, és kutattam a legjobbikat –mint a világ nyolcadik csodáját- gyermeki örömmel s pohárral a kezemben sokáig.
Ős, buja földön itt nem dudva s muhar terem, hanem nemes szőlőültetvényeken méz folyik alá, s amerre a szem ellát, Hegyalja dombjai a gondos kéztől rendben zöldellenek. A megművelt vulkáni homokon rikít az arany, a kósza szél, az éltető eső és a szikrázó napsugár vigyázva gömbölyíti védjegyünk, s hirdeti mit nagy elődeink is bizton állíthattak magukról: borivó nemzet vagyunk!
Tolcsván jártam már. Igaz kb 20 évvel ezelőtt, így indulás előtt a térképen mi elém került sokáig kellett szememet dülleszteni, hogy tudjam, a fordulót hol ejtsem meg. Közben tucatnyi pincészet tanyázik az út jobb és bal oldalán. Hívogató kis szentélyek ezek, s ha néhanap a szerencse mellénk szegődik, egyiket-másikat még be is járhatjuk s a kínálatot jó magyar muzsikaszó kíséretében ízlelheténk száraztól az édes felé. Volt rá példa, emlegetem azóta is.
Apai ágról én is hegyaljai vagyok egyébként, s ha nem esne jobban az esti sportolás után a hideg tej, még azt is mondhatnám bor csorgadozik az ereimben. De mit tagadjam, jobban esik. Persze most más volt a helyzet. Nem volt ugyanis sportolás Na meg csak borfesztivál volt, nem igaz? Hozzá kell tennem, ismerem magam, s mint ilyen tényt, tudom, hogy változom. Például az idősebb generáció száraz párti. Én mostanság a félédesre esküszöm. Bizonyára idővel szárazpárti kell, hogy legyek, de azok az édes borok, melyeket itt kóstoltam nem fogják ezt az utat lerövidíteni. Szenzációsak voltak ugyanis. Ja, nem. Nem is jó szó ez itt. Szóval frenetikus, hihetetlen, egyszerűen felejthetetlen ízvilággal rendelkeztek…
1500 HUF a fizetség. 1 palack jó minőségű bor ára, s ezért kezedbe nyomnak egy erre az alkalomra elkészített, gravírozott 2 decis borospoharat + kb 20 pincészet borainak kóstolásához egy tikettes füzetet. Két nap alatt kóstolhatsz annyi jó bort, hogy belehalsz a gyönyörűségbe. Közben húzzák a talpalávalót (Madonnával nem találkoztam), sül a kolbász, dúl a szerelem. Ja, és járhatod a szebbnél-szebb pincéket napestig.
Én egyet biztosan tudok. Jövőre is ott leszek.