Ebben az évben 3 nagyobbacska tekerést csináltunk Bélával. Egyesével nem lenne értelme feltölteni, de így összevonva kerekedik a szám…
egyéb
2006 / Bükkös küllős
Terveztük és a kihívás is vonzott, bevallom őszintén. A szintek ugyanis az egekbe szöktek. Az utak úgyszintén. Nem volt tehát gyenge a kör…
2006 / Tátra kaland
Abban az időben mentünk sokat. Szerencsére!
2005 / Nyári Tátra kaland
Csak úgy… Mert megérdemeltük!!!
2004 / Rablóházi expedíció – Szlovákia
Kitűnő időben egy hatalmas kihívásokkal megspékelt haveros expedíción vettem részt! A kitűzött célt – a Rablóház elérése minden körülények között – sikerrel vettük, tehát nagy baj nem lehetett…
2007 / Magas-Tátra
2007. 10. 21.
Pisti, Balázs és én. Így voltunk hármasban. Bizonyára csodálatos túra volt, a képek legalábbis erről tanuskodnak, de az igazat megvallva akkor feljegyzés nem készült, azóta meg sok víz lefolyt a vén Dunán…
2004 / Nász
Mit mondhatnék. Csak ne maradjon már ki az életem bemutatásából mégha 4 kép erejéig, akkor sem…
2014 / BÜKK_110 gát újratöltve
2010-es hasonló nevű albumom hihetetlen sikerét meglovagolva, meg azért, hiszen ismét 110 km-t tekertünk hatalmas hegyek között, újra a 110 gát jutott azonnal eszembe…
Nem volt mese…Lábaimban a 3 nappal ezelőtti 60km még erősen éreztette hatását, de kényeskedni a lányok szoktak. Menni kellett és menni is akartam.
Szádvárhoz azonban nem. Az, hogy 50 km-t tekerjek sík terepen a legyeket terelgetve le magamról világbajnokhoz méltatlannak tartottam. Nagyobb kihívást próbáltam Bandira erőszakolni és mivel tudtam, hogy Szilvásvárad a tervei között szerepel, a mézesmadzagot nem sokáig kellett orra előtt húzogatni. Rabolt rá, mint kacsa a nokedlire, de ő még ennél is többet akart. Ha lúd, legyen kövér. Szeljük át a Bükk legnagyobb hágóútjait – mondta. Hú…. Izé…..Nemá….
Már gurultunk. Gondoltam, ha nem megy, cseresznye. Bármikor visszafordulhatok ugye, ki tiltaná meg? Na meg az EPO zsebemben lapult…
Tardonáig beszélgettünk, a kocsikat előzgettük, jó volt a tempó tehát. Ott azonban az első Nagy Hegy hirtelen elénk állt. Ahogy – szó és név szerint – Nagy Mesterünktől tanultuk, mókuskerék üzemmódban felküzdöttük magunkat az oxigénhiányos légkörbe. Csodás érzés és csodás látvány. Minden a lábunk előtt, alatt hevert. Még Kurityán nagytemplomának szélkakasa is majdnem látszódott. Innen Dédestapi, a Dédesi-vár, Nagyvisnyó meredélye majd végül Szilvásvárad és a lipicai ménes fogadott. Május 1. lévén a Szalajka-völgy felbolydult hangyaboly, de pont a palacsintázónál nem volt senki, így 35km után végre leszállhattunk a bicikliről. Megköszönte és a sarokban álomra hajtotta fejét. Mi nem. Dél volt, ebédelni kellett tehát. Szendvics, kakaós-túrós palacsinta, Cordon bleu, stb. mi a hasba került hirtelen. Na, ettől 20 perc múlva kipörgött kerekekkel hajtottunk a tömegbe és már csak a Szilvásváradi Kilátónál csillapodtak kissé a kedélyek. Pont jókor, úgysem voltunk még itt.
A nem gyerek jegy ára 350 HUF. A kilátás szép időben szenzációs. Ha valaki nem hiszi, hogy a Föld gömb alakú (hiszen akkor a másik oldalon leesnének róla) jöjjön ide és nézzen ki a fejéből.
Később Répáshuta következett. Utoljára 15 évvel ezelőtt jártunk erre biciklivel, muszáj volt nosztalgiázni egy kicsit. (Bogácsra indultunk Bánkút érintésével, gépeink rogyásig megpakolva, hullafáradtan érkeztünk tehát. A Vadász-étteremben ettünk valami finomat, aztán a Hór-völgyén tekertünk tovább…a viharig.) De rég volt!
Most nem időztünk sokat. Lillafüreden sem. Persze az embertömegben egy lángos lecsúszott úgy kalóriapótlás gyanánt, de a Palota-szálló alatti új teraszt nem cserkésztük be. A tónál balra fordulva nekivágtunk a Szentléleki-hágóútnak. 80 km-nél jártunk, lábaim nem nagyon kívánták már a mászást, de vonat erre nem jár, a helikopter meg a nagy fáktól nem tud leszállni. Egy vígasztalt csupán: a „pici” fel után Varbóig száguldozhattunk. Kiváló időben a tó olyan volt, mintha valamelyik alpesi tengerszemnél időznénk. Ha orvosi teendőim nem szólítottak volna el, a varbói hárslevelű édes nedűjét is megkóstoljuk, de indulni kellett.
Innen már csak a hazagurulás várt reánk. Ha az orkán erejű szélvihar hátulról érkezik, még élveztem is volna ezt a 20 km-t, de persze, hogy szemből érkezett… Sebaj, így is szuper volt.
Készek vagyunk, jöhet a Duna-Túra 3. szakasza…:)
2013 / Hernád áttörés lombhullatás idején
Még jó, hogy megemlítettem tervemet Tibinek. Úgy harapott rá, mint kacsa a nokedlire. Nagyon helyes – gondoltam. Jó társaságban, szép helyen, csak nyeremény lehet.
Szikrázó napsütés kergette lábnyomunk, tiri-tarka falevelek csörögve jelölték ki számunkra a helyes irányt, trillázó lágy fuvallat hűsítette gyöngyöző homlokunk, a távolban kackiásan tündöklő Magas-Tátra látványa hájjal kenegette lelkünket.
Számolatlan meghalhattunk volna bár, ez is igaz. A gigászi ormok omladozó sziklatömbjei, a csúszós fapallók a mélységek fölött, az éles létrafokok sokszor tettek próbára, de a mérleg serpenyőjében mégis a csodás dolgok nyomták a terhet.
Haza mosolygva, épp testtel és megerősödött lélekkel érkeztünk…
2013 / Mátra rubintja _ Ilona vízesés
Igazából nem nagyon voltam képben, ez tény. A gyerekek és a jó idő miatt mehettünk volna akár Kurityánba is….Vagy lehet, hogy ott voltunk?
Mégis inkább a Mátra volt az talán, ahol lábnyomunkat hátrahagyva az utókornak bandukoltunk énekelve a régi úttörős slágerek garmadát. Mint a mókus fent a fán…
Parádfürdőtől délre fordulva autóztunk egyenesen a Csevice gyógyvízforrásig, s mivel a szalonnák illata addigra már bejárta a gép minden zegét és zugát, orrlyukaimba férkőzve magát nem maradhattunk tétlenek. Pattanásig feszült, égett, ropogott a tűz, a szalonna „izzadott”, zöldség került a szalonna zsírtól barnás mosolyt elénk varázsoló kenyereink közé, pörgött-forgott a világ velünk, áramló patakocskán hirtelen gátak emeltek akadályt a gravitációnak, aztán a kürtős kalács mézédes zamata újra élesre állította a képet…
Már később a zöld „T” jelzésen haladtunk.
Ilonkánk először nem köszönt. Bíboros titkokat susogott a szél. Kicsiny manók bukkantak elő térítve le a helyes útról, de kacagásunk vastag gyökereket tekerve lábaikra a mélybe húzta valamennyit. Aztán a fény ismét elárasztotta a völgyet és végre Ilona köszönt.
„Szervusztok” –susogta a gyönyörű vízesés, és mi selymes haját félve érintve visszaköszöntünk…!






















































































































































