Igazából nem nagyon voltam képben, ez tény. A gyerekek és a jó idő miatt mehettünk volna akár Kurityánba is….Vagy lehet, hogy ott voltunk?

Mégis inkább a Mátra volt az talán, ahol lábnyomunkat hátrahagyva az utókornak bandukoltunk énekelve a régi úttörős slágerek garmadát. Mint a mókus fent a fán…

Parádfürdőtől délre fordulva autóztunk egyenesen a Csevice gyógyvízforrásig, s mivel a szalonnák illata addigra már bejárta a gép minden zegét és zugát, orrlyukaimba férkőzve magát nem maradhattunk tétlenek. Pattanásig feszült, égett, ropogott a tűz, a szalonna „izzadott”, zöldség került a szalonna zsírtól barnás mosolyt elénk varázsoló kenyereink közé, pörgött-forgott a világ velünk, áramló patakocskán hirtelen gátak emeltek akadályt a gravitációnak, aztán a kürtős kalács mézédes zamata újra élesre állította a képet…

Már később a zöld „T” jelzésen haladtunk.

Ilonkánk először nem köszönt. Bíboros titkokat susogott a szél. Kicsiny manók bukkantak elő térítve le a helyes útról, de kacagásunk vastag gyökereket tekerve lábaikra a mélybe húzta valamennyit. Aztán a fény ismét elárasztotta a völgyet és végre Ilona köszönt.

„Szervusztok” –susogta a gyönyörű vízesés, és mi selymes haját félve érintve visszaköszöntünk…!