Duna Túra 9. nap (Deggendorf – Passau)
Passau, a német végvár!
Fel, támadunk! Ja, neeem… Fel, ébredünk! Tegnapi ágyamban Editke álmodik nekünk napfényes reményt. Én a nappaliba szorulva úgyszintén. Nem jön be azonban. Bár nem esik, de fú’ a szél és mérges fekete fellegek riogatnak hosszú, hadonászó karjaikkal Napunkat szemeink elől takarva el.
Kacagunk mégis! Minket csak úgy riogatni nem lehet. A Duna Túra 9. napján, 1000 éves rutinnal a hátunk mögött nagy baj nem lehet. Gyors reggeli, míg Attila a tegnapi élményeket dolgozza fel bal oldaláról a jobbra fordulva éppen. Még horkant is néha-néha. Már éppen döngölni készülném a sárga földig késése miatt, nyitnám szóra számat, – csak ez az utolsó paradicsom darab málna már szét fogaim között – mikor a Nagy Menő hirtelen teljes harci díszben veri a vigyázz-t a folyosón lefelé… Még szerencse, hogy poharamban gumibogyó szörp lapul, mert ha nem ezt hörpintem a döbbenettől fel hirtelen, nekem a Túra itt véget ér…
Két órával ébredtünk hamarabb, de még mindig nem elég…
Nincs gond egyébként. A terv szerint 08:15-kor elindulunk a felhők közül. Mert hegyen vagyunk, Deggendorfig gurulnunk kell úgy 15 km-t lefelé! Az állomáson verünk ma ideiglenes tanyát, hiszen Passauból vasúton ide érkezünk 1 átszállás után!
A TERV egyszerű, mint a bot:
– Bischofmais – Deggendorf (autóval biciklistől)
– Deggendorf – Passau (Donauradweg 6. / természetesen biciklivel, terv szerint 55km)
– Passau – Plattling – Deggendorf (vasút, DB) – Bischofmais (autóval biciklistől)
Az idő? Jó! Bővebben? Nem jó. A tegnap délelőttihez pocsék, a délutánihoz kiváló! De nem esik. És ez a lényeg. Meg a reggeli monológ. Rövid, de velős. Editke bemutatkozó filmje pereg éppen, melyben érzéseiről számol be hosszú percekig kacagva. Beszavazzuk, ha nem is a Villába még. Furcsa érzés egyébként. Mostantól a kényeskedés kizárva. Aztán később majd, mikor a leány gimnázium robog velünk… (Pedig éhes sem vagyok és talán disznó sem!)
A mai szakaszt 3 részre bontanám. Vilshofenig, Vilshofentől, és Passauban. Az első részbe 2 mondatot sem tudok írni, így ugorjunk a másodikra.
Vilshofenben megállunk. Ekkor még Raga nem dobálja a leszúrt Rittbergereket új SPD pedálja miatt, így Jani is akar egy ilyet. Nem is drága, de még csak a cipő, mi jár hozzá kerül beszerzésre ma. A városka is szép, 5 percre ledobjuk a láncokat tehát. Keresztkérdésem van! Deggendorfból a Duna bal oldalán indultunk el, most meg a jobb oldalán vagyunk! Hol jöttünk át??? Aki tudja a helyes választ és 6. nak küldi el nekem, meghívom egy üdcsire!
Mindenesetre itt visszamegyünk a bal oldalra 2 okból. Az egyik, hogy az útikalauz ezt ajánlja, a másik: csak úgy. Nem csalódunk azonban. Gyönyörű a panoráma, a bicikliút meg egyenesen girbe-gurba. Tetszik nekünk nagyon oly annyira, hogy még a visszaútra is ajánlat érkezik.
Az idő? Most már inkább a bővebben! Egyszer meg is állok. A piszkok elviharzanak, ott hagynak idegen, kietlen tájakon. Duzzogásra azonban nincs idő, nejlon vízlepergető gúnyában sercegek tovább. Aztán később bevárnak és együtt érünk a német végekre végre. Passau vizes, csepergős köddel köszön. Hol tavaly az évszázad árvize mosta falait, most fényképezőgépeink pásztázása kísért. Hol csónakok tucatjai viharzottak jajszót tompítva el, most acélparipáink vágnak rendet a számolatlan, csellengők garmadán. Még éhgyomorba is gyógyír gyanánt étek s ital kerül. Számolni nem tudnak azonban. Hol kevesebb, hol több, végül nagy legyintés és hahotaszó mindenütt. Örvendünk tehát mi is! Kint forgatag, Kánaán, szebbnél-szebb dolgok amerre nézünk.
Fényképre mind a hatan felkerülvén újult erőre kapunk. A várba fel!- szól a nagyképű hírnök és tényleg, indul is a menet. De „hol van a bejárat?” Nándi híres mondata lengi be az egész várost! Mert az, melyiken először csapjuk a szelet levisz a térképről. Én mennék még rajta, szent igaz, de – belátom – vakvágányt istenít rosszabbik énem. Sok a lúd, legyőznek tehát…(mégis az lennék???)
(De jaj, mi fontos volt még a kitérő előtt, azt nem rebegte szám. Videóra nem fog kerülni, de nem megemlíteni bűn lenne talán… Gabi SPD pedálja mostanra megbokrosodván urát és parancsolóját gaz Meráni módra tiporta majdnem halálba szemeink előtt. Klick itt, nem klick ott. Testsúly ott, borulás ott, fekvés ott. Emitt csak a légüres tér. Kacagnánk is, meg nem is, de barátunk testi épsége előbbre való. Semmi gond azonban, indulhat az ilzi kitérő…)
Mert a vakvágány az Ilz folyó mellett visz rossz utakra engem. Ha nem Passauban lennénk s a számolatlan szebbnél-szebb helyek nem ejtenének percenként ámulatba, az itteni eltévelyedés albumba illő örök emlék lehetne tán. De Passau miénk. Vissza tehát és a meredélyen fölfelé. Fáradtak vagyunk. 2 vagány legény, kik eddig szélárnyékban lazsálták el az időt ím, most erőre kapnak és… de nem. Csak Jani bírja végig. Szép teljesítmény mégha vékony drótkötél is húzta fel. A vár mesébe illő, a kilátás meg egyenesen felejthetetlen. Csak a záróra ne lenne. A múzeumban hagyott biciklik szűrét próbálják kitenni, mire ott termünk. Semmi vész azonban. Adonisz alakom feltűnése megnyugtatja őket is.
Végül, a 9. nap megkoronázásaként a kicsiny félsziget csúcsára állunk s némán szemléljük a 2 folyó (Duna&Inn) szerelmi nászát hosszú percekig.
Aztán innen már csak a végszó hiányzott, az állomás, a motorvonat fütty, s az álomba ringató zakatolás…
