Duna Túra 3. nap (Riedlingen – Ulm)
Elterülő tájakon…
Remélem lehet követni. Most Sigmaringenből Riedlingenig vonatoztunk reggel és innen kezdtük aznapi távunkat!
Jellemzően kukoricatáblák között, néha a Dunán át és a szép városok mellett haladt a bicikliút. Titilingentől már az EuroVelo6 néven, egyébként a Deutsche Donau nevet viselte. Munderfingen előtt az egyik 30(!) %-os emelkedőn egy nagyobb társaság verődött össze. Volt aki menőzve kinyomta a tetőig, volt, aki próbálkozott és voltunk mi, akik szépen feltoltuk. Na, az első 2 kategória a tetőn vért hányt, keresték az oxigénmolekulákat, vedelték a vizet. Mi felpattantunk a gépre és mindenkit otthagytunk vergődni. 10 km múlva ért utol az egyik társaság bennünket, mert megálltunk geo koordinátákat pontosítani. Aztán lassan Ehingenbe érkeztünk. Fél óra előnyben voltunk a tervezetthez képest, így a főtéren pihentünk nagyban, mikor egy újságíró mellénk lépett és…
„Mi sem perszébb! Mehet az interjú!” Pont 30 percig beszélgettünk a „leszólítóval”. A plusz idő oda, de jól éreztük magunkat az interjú alatt. A végén majdnem beállított bennünket a szökőkút közepébe a fotóhoz, majd 1 méterről lefotózott. Később sűrű fogadalmakkal, hogy az újságcikket átküldi integetve távoztunk.
Ulmig még lubickoltunk egy hasonlót, mint tegnap, aztán már csak a nagyváros hatalmas dómja okozott számunkra lélegzetelállító pillanatokat. Akkora az a templom, hogy az én „papírgépem” nem tudta belevarázsolni fókuszába az alapjától a tetejéig.
Itt még gyönyörű idő volt. A vihar csak másnap érkezett. De akkor már fedett helyen a biliárd asztalokat szereltük…
VIDEÓ:
HANGANYAG:
















