Duna Túra 2. nap (Beuron – Riedlingen)

Amikor a vonatok szívóztak velünk…

Reggel Attila visszavonatozott Beuronba és folytatta tegnapi utunkat, én pedig próbálgatva szárnyaimat (rosszabbik jobb lábamat) Thiergartenig kínlódtam magam. Aztán vissza. Ebéd után már ismét a jó irányban haladtunk s aznap egészen Riedlingenig csorogtunk a Duna mellett. Olyan jó idő volt, hogy az egyik arra alkalmas helyen megmártóztunk. Fentről, a kolostorból és innen lentről, egy kikötött kajakból némi nézősereg is összetoborozódott, de adonisz felső-, és alsótestünk megérdemelt ennyi csodálatot!!!

Riedlingen csodálatos város egyébként. Hihetetlenül szép állapotban van, igazi turista látványosság. Annyira elvarázsolt szépsége, hogy még a kamera is kiesett kezemből. A nagy ijedtségre leültünk a sétálóutcán egy forró csokit elfogyasztani. Volt időnk bőven, meg azért megint túl voltunk egy kalandos 80 kilométeren, meg is érdemeltem!
Az állomáson fiatal német fiatalok trécseltek, Ati leheveredett a földre, én megéheztem s haraptam valamit. Aztán a vonat hirtelen berobogott – gyanús irányból. Legalábbis nem erre számítottunk. De mindenki felszállt. Mi is. A bicókat elhelyeztük, lekötöttem őket, leültünk. De valami nem volt kerek… Felnéztem az ajtónál lévő kijelzőre és „Ulm” –ot láttam rajta. Nem tudtam megszólalni, csak bambán, szótlanul, kézzel mutattam a feliratra. Ati ránézett és 5 másodperc múlva már nem volt a vonaton. Én bicegtem, nekem 8 kellett.

VIDEÓ:

HANGANYAG: