Megtörtént.
Reméltem, hogy el fog jönni.
Reméltem, mert szerencsések, akik eltemetik szüleiket. Akiket a szülők temetnek el, azok nem szerencsések. Persze reménykedik azt ember, hogy jó soká fog sor kerülni rá.
Mindegy is. Kár ragozni már.
Kellett egy kis magányos tekerés Vele. Mert beszélgettünk ám. Jobbára én. Ő hallgatott, néha biztatott, erőt adott. Jó volt. A Balatontól hazatekertünk, Apám. Büszke lehetünk egymásra.
Mi először tettük meg így a távot.
Majd ha megérkezem én is, átbeszéljük megint:)
- NAP:
Először arra gondoltam, hogy Budapestről teszem meg. Nem így történt. Az változtatta meg, hogy a Balatonnál találtam magam. Nem tudtam tehát kihagyni…
2. NAP:
Folytattam utam. Dimbes-dombos, kanyargós utakon vitt emléktúrám, s ha edzettebb lettem volna talán nem nyafognék, de bizony kemény volt. Az etyeki tetőkön csak a mandula fa sor mentette meg utam, de az annyira, hogy onnan már begurultam egy jó kávé után Budapestre… A Lánc-hídon kellett átmennem, ilyen túrán akárhol átmenni a legvéresebb bűntettel ért volna fel. Innen már azt hittem levezetek Gödöllőig, de nem jött be. Egyszerűen elfogyott a kerékpárút! Aki tudja hol megy kérem jelezze, másnak hátha jól jöhet néhanap. Nekem már mindegy. Kerestem, de rálelnem nem volt szerencsém. Vakon mentem tehát élet és halál között a régi hármason, de végül is kisebb csodának köszönve csak befutottam a Császárné kúriába estebédre.
3. NAP:
Az elmélyülős emléktúrám folytatódott. Kicsit furcsa ez a rész, hiszen a film eleje és vége nem aznap játszódik. Sebaj, engem nem tudott megzavarni. Akit esetleg érdekel az útvonal, az most nagyon figyeljen: Gödöllő – Hatvan – Gyöngyös – Mátraháza – Domoszló – Kisnána. További érdekesség, hogy a kisnánai filmzárás nem a nap zárása volt, hiszen még aznap berobogtam Bogácsra. Kb. 1 órás filmet csináltam most is. Én másokkal ellentétben nem szeretem a 3 órás filmeket. Én ha kimegyek pisilni, elveszítem a fókuszt… Hogy ne veszítsem el, – és más sem – a hitchcocki fordulatokban gazdag Bogácsig tartó részt a következő filmben mutatom be drága fiacskámnak és annak, aki a fikarcnyi érdeklődéstől kicsit nagyobbat igényel.
4. NAP:
Hatvan – Bogács. Tudom, hogy a borítón nem ez szerepel, de ezt úgy sem veszi észre senki. Nem is érdekes annyira. Nem hiba egyáltalán. Sőt! Mindkét felirat helyes. A 3. és a 4. rész egy napon játszódott ugyanis. Hosszú volt és nehéz, de ezt csak én éreztem. Esetleg még az apám. Együtt utazTunk ugyanis. Elkísért, segített, bátorított… Kedvenc helyünkre érkeztünk. Szerette ő is és így én is. Azóta is. És most már örökké…
5. NAP:
Töltsd le a BRAVE alkalmazást. Azon megnyitva filmjeimet, reklámmentesen utazhatsz velem! Az 5 részes, és valójában 5 napos videósorozat ezzel a résszel véget ért. A Terv, mely szerint a Balatontól Kazincbarcikáig gurulok apámra emlékezve teljesült. A lényeg megvalósult. Emlékeztem, megnyugodtam, életem ezen részét lezártam. A Föld gömb alakú és az élet szép…