Semmi előjele nem volt, hogy mi lesz. Hogy-hogy mi lesz?

Hát sítúra, nem?

Nem egészen. Annak indult abszolút. Sőt ha rajtam múlik, úgy is megy végig. Nem hiszem, hogy számomra egyértelmű lett volna, hogy nagy a baj. Kristóf tájékoztatott este. Beszélt az otthoniakkal és azt mondták menjünk haza…

Haza? Alig érkeztünk meg!!! Most jöttünk. még a lábunk is el van gémberedve a sok vonatozástól és forduljunk vissza? Mi van?

Ott semmi jelét nem láttuk, hogy baj van. Szólt a zene, mentek a sífelvonók, nevettek az emberek. Olyan szürreális volt az egész.

1 napot voltunk. Síeltünk, nevetgéltünk, de belül aggódtunk, őrlődtünk. Főleg én. Mégiscsak én voltam a felnőtt, nekem kellett dönteni.

Nem lehetett máshogy dönteni. Megérkeztünk, másnap síeltünk, harmadik nap reggel elindultunk haza. Akit a részletek is érdekelnek, nézze meg a dokumentum filmet…