Jó sok víz lefolyt már öreg Dunánkon attól a naptól, hogy faképnél hagytuk Mohácson…

Mert lássuk be, a 11 évvel ezelőtti megfutamodás, az felért egy faképnél hagyással. Én már megmondom őszintén nem gondoltam, hogy innen ismét rá fogok próbálni. Valahogy úgy voltam vele, hogy szép ez a Balkán, szép, de a ló se csúnya…

Aztán bejárva a „Világot” rájöttem, hogy nem a táj a lényeg, hanem a társaság és az ÚT! Valamint változtam és a befejezetlen dolgok már zavarnak…

Január 17-én reggel aztán valami teljesen más érzés kerített hatalmába, nem tudtam tőle szabadulni, mintha fojtogatott volna és a telefon után erőszakolta kezeimet egy megfoghatatlan, sátáni, sötét erő…Attilának írt ujjaimmal:

„Szia. Gondoltam szólok előre. Nem tudom mi van, de ma felkapcsolt a zöld lámpa. Nagyon erősen… Májusban terveztél biciklizni gondolom, de azon kívül 4-5 nap hétvégével belefér? Magyarul jössz velünk, vagy majd pótolod?”

Attila csak ennyit írt: „HOPPÁ!!!!!RÉSZLETEZD!!!!”

A többi már történelem. Folytattuk. Csodás 4 teljes és 2 fél napot töltöttünk baráti társaságban egymásra utalva, figyelve, nevetve néha morogva, küzdve, erőn felül teljesítve, leküzdve a távot hegyre fel és hegyről le, végig a vén Duna mellett Mohácstól egyenesen Nándorfehérvárig, mai nevén Belgrádig.

Sokkal jobb volt, mint remélni tudtam. Kár, hogy ennyi évet várattuk szegényt!

Készült 800gb-nyi videó anyag. Nem kevés, de inkább nagyon sok. Lesz vele munka bőven kibogozni a lényeget. Mindenesetre az előzetes is kibújt a földből, ím közkinccsé teszem: