A mai etap: Eszék-Bácspalánka (97,5km)

Eszéken aludtunk. Nem mondom, hogy nagyon közel van a Dunához, de ennek ellenére nagyon is messze van…

Miért jöttünk akkor ide? Hát mert erre visz az EuroVelo 6. És miért visz akkor erre – kérdezheti a kedves Olvasó! A kérdés nagyon logikus mindaddig, amíg a térképre nem néz az ember. Azon ugyanis azt láthatja az erre avatott szem, hogy bizony itt egy akkora ártér van, mint ide Nagykáta. Vagy még talán annál is nagyobb! Ha egy kicsit csapadékosabb az idő a Duna mellett vagy 10 kilométerre fű se’ nő, nemhogy kerékpár út szaladjon!

Biztosra mentek tehát. Meg egyébként Eszék nem csúnya egyáltalán. Ha majd egyszer a csúnyaságról kell beszélnem, biztos, hogy nem Eszék fog eszembe jutni! Ennek ellenére nem maradhattunk napestig, hiszen a folyó mellett volt hivatalos utunk ráadásul úgy, hogy egyre csak haladjunk mind lefelé és lefelé. Elindultunk tehát.

Nagyon nem tudom tagadni, hogy annyira nem volt izgalmas ez a rész. A gáton kijöttünk Eszékből, egy kicsit még a Dráva ölelt, de aztán elkanyarodtunk tőle és ott, ahol összecsókolózott a Dunával légvonalban, vagy még attól is távolabb, mi lefordultunk Dálya felé…kissé orroltam emiatt. Eddig ugyanis kerékpár út vigyázta törékeny mivoltunkat, innen azonban egy ideig a kocsik között cikáztak felbőszült paripáink.

Nem volt belőlük sok. Mármint az autókból, szerencsére.

Borovonál megálltunk mert már porzott a vesénk és ennek ellenére még pisilni is kellett piszkosul. És innen – már visszaülve a kerékpárra szebb látvány fogadott annál is inkább, mert végre visszataláltunk szeretett Dunánkhoz!!! Ki is mentünk gyorsan a partjára. én annyira, hogy nagyon. Nagyon-nagyon. Pontosan annyira, hogy még a kezem is beletettem. A többiek nem. ott nem volt annyira nagy a szeretet. Meg meleg is volt, az árnyékban jobb volt pihenni – megértem én, dehát mégiscsak a Dunához jöttünk ugyebár… Nem tettem szemrehányást egyáltalán. Azt, hogy aki nem érintette kezével a Dunát száradjon le a t@ke, azt azonban mondtam, merem állítani!

Innen már Vukovár fogadott. Az állomásra is kimentünk és én itt egy kicsit eltévedtem – be tudom vallani, de a többiek kisegítettek szorult helyzetemből. A szétlőtt régi állomás látványával elbúcsúztunk a 22. nap 1. részétől… Jöhetett a 2.

Vukovár belvárosa fogadott. Volt itt látnivaló bőven. Először Fehér-Kereszt köszönt, majd a „Vukovár” Szív és a Városháza. Innen már nem tartott sokáig tekergésünk a híres-hírhedt Víztoronyig. Én talán el is tekerek mellette ha Bandi nem fog vissza… De visszafogott! Arról híres, hogy szét van lőve. Nem újították fel, meghagyták mementónak. Tettek bele egy liftet és a turisták fel tudnak menni a tetejére. Bandi Attila és Gabi fel is mentek. Mi

Janival a szomszédos templomot és kertet jártuk be, ahol a Duna látványa és dél-szláv testvérharc áldozatainak emléktáblája fogadott.

Szomorú események, nem időztünk sokat tehát. Meg az idő is haladt és még alig voltunk a féltávon túl! Akkor még nem tudtuk, de innen nem volt sok izgalom már mára. Nagy bánatunkban Újlakon be is ültünk egy kocsmába és sörbe fojtottuk a bánatunk. Én még egy fagylaltot is elfogyasztottam.

Előzetesen itt akartunk szállást foglalni, de a nézegetés közben arra jöttünk rá, hogy a szerb oldalon 1/4 áron tudunk hasonló minőségben találni szállásokat. Le is foglaltam egy 100 négyzetméteres apartmant 14.000 HUF áron. Nem /fő, hanem ennyi volt az össz. költség! Először nem is akartuk elhinni, de aztán bele kellett törődnünk:) A szerb oldalra átgurultunk tehát. Nem volt megoldhatatlan feladat, mert a határon gyakorlatilag 5 perc alatt átjutottunk. Itt Újlakon „temetés” volt, a másik oldalon, Bácspalánkán meg „lagzi”! Akkor élet volt, hogy ámultunk-bámultunk!

A ház szuper volt, nem szenvedtünk hiányt semmiben. Még sligovicában sem…