Fent voltunk a hegyen.

Kiváló helyen! Mondjuk sokat kellett hozzá küzdeni tegnap, de az tegnap volt. Ma már megszépült, fel sem merült, hogy durva küszködés árán jutottunk fel ide. Megreggeliztünk, elköszöntünk. Eszünkbe se jutott, hogy fizetnünk is illenék…
Kietlen tájakon tekertünk, még másztunk is egy kis szakaszon felfelé. Később a Duna-part fogadott Zalánkeménnél…
Azért volt érdekes, mert itt folyik bele a Tisza a Dunába! Azt hittük, de nem. Kicsit arrébb. Meg kellett találni, amit kisebb feladatnak gondoltunk, de nagyobbra sikerült. Persze előtte söröztünk. Nagyon kellett a nedű, hiszen borzasztó meleg nyár leledzett. Szóval megittuk és elindult a keresés. Mentünk, mentünk, mendegéltünk – mint a mesében, és egyszer, de én úgy emlékszem többször is végre megláttuk a Tisza Dunába ömlésének helyszínét.
Innen egyszer-csak felfelé vitt szerencsés utunk és a fenti nagy országúton találtuk magunkat. Még egy csomagos túratárs is megjelent szembe jőve, de sokat nem beszélgettünk véle.
Nem sokra emlékezem…Már csak arra, hogy egy dugóban cikázunk vadul buszok, teherautók és egyéb közlekedési járművek között. Később megint ittunk valamit fent a Duna-parti parti helyen. Innen kicsiny zeges-zugos utakon haladtunk a parti sétányig, majd már azon egyenesen be a város szívébe.
Belgrád – Nándorfehérvár… Mennyi történelem, mennyi szenvedés, mennyi diadal…
Attilát valahol elhagytuk, a belvárosban kalandoztunk, majd a vasútállomásra érkeztünk. Jani azt találta ki, hogy ne itt aludjunk. Jó ötletnek gondoltuk és így vonatra ültünk…Volna…Ha nem dobták volna be az ablakát. De bedobták. Várnunk kellett tehát plusz 2 órát. Már mindegy volt. Fáradtak voltunk, elcsigázottak de amiért jöttünk megcsináltuk, így elégedettek!
22:00 órakor indult a szupergyors szerelvény. Nem úgy haladt mint nálunk haladt volna. Sokkal gyorsabban. Pedig a Balkánon voltunk…Vagy mi vagyunk a Balkán? Már Szegeden állva a vasúti szerelvény előtt teljesen ezt éreztem. Szabadkán aludtunk, hogy egy kis kép és időzavart okozzak így a végére.
4 nap 400km. Nem rossz. Sokkal jobb volt egyébként, mint bármelyikünk gondolta volna. Minden. Az utak, a kaja, az érzés, az árak, a fogadtatás, minden. Egyik kedvenc túrám lesz, mindig jó szívvel fogok rá gondolni!