Igazából nem egy jelentős kerékpáros túrafilm. Legalábbis nem az a több napos csomagos vonaglás dimbek-dombok között. Persze (nekem) kikapcsolódásnak tökéletes a maga nemében. Hátráltató tényező a kerékpár volt csupán. Nem az én méretem ugyanis. Duzzogva lendültem túl a problémán, de az út végére azért elzsibbadtam kissé. Nem baj. Az élmény, még ha nem is a legemlékezetesebbekből való is, kárpótolt mindenért.
Csak elhatározás kérdése az egész. Mindig elindulni a nehéz. Ha már megtetted, megy minden mint a karikacsapás…
Mondjuk, hogy a karikacsapás hogy megy, azt nem tudom. Azt tudom viszont, hogy én hogy mentem. Úgy, hogy… Néha gyorsan, néha meg nagyon lassan. Legalábbis nekem annak tűnt.
Persze Stuttgart mellől elindulva Borsodba nem tűnik kis feladatnak..Még nekem sem…:) Nem is volt az egyébként, de az ezeréves rutinommal megoldottam szépen. Hogy hogyan? A filmekből kiderül… Talán…
Ha már Németország, Berlin mindenképp. Nem is bántam meg. Jó választás volt annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagyváros fun… Nagytóffal viszont szuper volt a történelmi műemlékek között bolyongani. 2 nap, rengeteg élmény, 1 órás videócska.
Persze ez még csak az előzetes. Amolyan kedvcsináló. Ha másnak nem, nekem mindenféleképpen…:)
Amikor a barátaimmal túrázom, valahogy repül az idő. De hogy ne csak az idő tegye, most a legutóbbi alkalomnál magamhoz ragadtam a kezdeményezést. Elvittem a drónomat…
Miért ne tettem volna? Balázs kifejezett kérése volt, hogy tegyem meg szánt-szándékkal és én ennek a kedves kérésnek nem tudtam ellenállni.
Mit mondhatnék. Meg kellett csinálni, mert az ihlet az jött ezerrel. Nem külföld. Nem. És? Akkor meg mi van?
Arra gondoltam megjutalmazom a keresztfiam és önnön magam is egy kicsikét. Elvittem őt. Először kapott egy csilli-villi kerékpárt, aztán egy útilaput, hogy jöjjön velem a Vadnyugatra. Szerencsére nem félős gyerek. Mégiscsak félig borsodi…
6 nap volt azt hiszem.
Az első napok:
Eger
Budapest
Visegrád
Aztán jött
Győr
Pannonhalma
Végül:
Sárvár
Keszthely
Balaton
Olyan felkészítés volt. Hogy lássam számíthatok e rá. Vagy hogy tetszik e neki. Mert ha igen és bírja is, még akár szebb vidékekre is eljöhet velem…
Mást gondoltam az évre, de jött a járvány... Mit lehetett volna tenni? Úgy megijesztettek bennünket, hogy fülünk, farkunk behúztuk az elején. Aztán később már bátrabbakká váltunk, de mi a külföldöt kihagytuk.
Így a Bükkre esett választás. Közel is van, meg szép is...
Először jöhetett a közelebbi rész!
Kelet-Bükk
Aztán természetesen a többi. Mivel a Bükkben voltunk karate táborban is a keleti rész is nagyon megtetszett. Persze eddig is így volt, de most ürügy is volt a rendezett és dokumentált rögzítésnek. Nem másnak. Csak úgy magamnak:)
Nyugat-Bükk
Nem is lehetett más…Ja de. Volt is, de a Bükk Fennsík anyaga még nem volt teljes. Ezt meg meg lehetett csinálni véglegesre. Igaz 2 és fél nap kellett hozzá annak ellenére, hogy autót is vittem magammal… Valahogy elvette az időt a drón, meg lehet a bénázásom is. Mindenesetre jól szórakoztam. Mindig jobbat akar az ember, de a korlátain nem tud átlépni. Én sem tudtam.
Ez van, ezt kell szeretni, vagy nem szeretni. Ez vagyok én:)
Bükk-Fennsík
Talán ezt élveztem a legjobban. Már csak azért is mert izgalmas szerkezetet tudtam adni neki, a másik, hogy a barátaim is ott voltak… Nem végig és nem mindenhol, de valahol és valamikor ott.
És itt volt olyan, hogy nem vol,t mindig ott a kerékpár. Persze ez engem nem zavart nagyon annak ellenére, hogy ez egy kerékpáros sorozatnak indult és tulajdonképpen az is lett végig. Úgy oldottam meg a gordiuszi csomót, hogy az egyik alkalommal felvittem kerékpárt is. Szóval ott lovagoltam a szőrán, senki sem cáfolhatja meg…
Még a zenéje is ennek tetszik a legjobban. Nekem. Mert másnak vagy nem, vagy nem ez. De ez engem egyáltalán nem érdekel:)
Dél-Bükk
Ez készült el a legvégén. Az a legfiatalabb tehát és ezért a legkedvesebb is.
Persze úgy összességében minden rész a gyermekem. Mind a 9. Nem is gondoltam anno, hogy ennyi rész lesz belőle… Nagyon élveztem, ha tehetném újra elkezdeném, de annak meg mi értelme lenne? Talán a gyerekkel, ha majd egyszer elém áll!
Akinek tetszett örüljön neki, de akinek nem, az se búslakodjon nagyon!!!