2013 / Dolny Kubin jeges-legjobb_Szlovákia

Régi vágyam teljesült ezzel a hosszú hétvégével.

Mikor még kiscsikóként virgonckodtam úgy 15 évvel ezelőtt, a tankörtársakkal jártam erre kötelező sítábori elfoglaltság keretein belül. (Mondjuk mindig is ilyen kötelező elfoglaltságra vágytam. Kétszeri főétkezés, szép szállás, minden nap más és más síterep, jó idő, vidámság.) Szóval a szívem, az húzott vissza, de piszkosul ám…

A másik ok amiért ide jöttünk nagyon prózai. A tavalyi nagy fellángolás csírája kietlen tájra hullott alá, kis testét az éltető manna messziről kerülte el, meg egyéb okokból (mely itt nem publikus) sem vágytuk a jódlira táncoló bernáthegyi vakkantásait.

Amire nagyjából vágytunk az a következő volt: közel legyen, aránylag hosszú pálya nyíljon tehetségünk kibontakoztatására, sok kék, sok piros, kevés fekete, ülőfelvonó mindenképp, sok hó, olcsó, de minőségi szállás, Aquarelax, látnivaló. A jó időt nem írtam. Nem volt peremfeltétel ugyanis. Hogy is lehetne előre 2 hónapot kikalkulálni. Indulás előtti napon már tudtam, hogy lebarnulni nem fogunk… Vad és ijesztő fekete fellegek jelentek meg ugyanis indulásunk napjától hosszú évekig előre Alsó Kubin felett a MET.hu oldalán. Persze attól, hogy idegeskedik az ember még nem oszlatja a felhőket – gondoltam. És tényleg. (Tehát idegeskedtem és a felhők nem oszlottak. De legalább a hó esett és ez a síeléshez nem éppen utolsó szempont.)

Szerencsére az odaút 2/3 részénél, Donovalyban még némi D vitamin morzsákhoz hozzájutottunk, és meg kell mondanom az alsó-kubini Aquarelax-ben sem fáztam egy pillanatra sem. Sőt. Például a szaunában kifejezetten melegnek éreztem a helyzetet. A csúzdák is kifogástalan, felhőtlen szórakozást biztosítottak, a pezsgőfürdő ellazított a 3 napi vad csúszások között, az uszi meg teljesen kiszedte hátunkból azt a kunkorit, melyet az a kevés fekete pálya napközben belerakott.

A borús idő ellenére azért lehetett síelni. Sőt, mi az hogy. Például a 4 km kék és az alig kevesebb piros, kevés feketével fűszerezve azért szedte ki az erőt elég keményen. Egyet bánok csupán: a freeride zone igazi meghódítása elmaradt. Miénk lett viszont Árva vára s még egy jégkorong mérkőzésen ia lobogtattuk zászlainkat.

Összegezve Alsó Kubin ismét elnyerte tetszésemet, így bátran tudom ajánlani kicsiknek, nagyoknak, aktív és passzív pihenésre vágyóknak, télen és nyáron egyaránt!!!

 

VIDEÓ: