Nagyon szeretem Lillát. Kedvenc kirándulóhelyeim egyike s így elég sűrűn megfordultam már itt. Főleg így, mint most –kutyafuttában négy keréken- , de biciklivel, gyalogosan és kisvasúttal is idetaláltam néhanap. Kicsikkel meg egyenesen Kánaán ez a vidék, úgyhogy mivel itthon volt a gyerek, kihagyhatatlannak tűnt, s egy szép napon az is lett. (Na meg keresztanyu szeret kocsikázni – ez is igaz.)

Persze ahogy az várható volt, cingi-cungi nagyon élvezte a dolgot s végül is ez volt a lényeg.
Két pofára ette a tejfölös lángost, szaladt szegett fejjel, orrlyukaiba virágillatot terelt, kívánságra kisvonatot álmodott az alagútba, tilos jelzésű fénysorompónak örült, ugrott kőről kőre, izgatottan bámulta a zuhatag hidrogénbuborékjait és pisztrángversenynek tapsolt kacagva. (Na jó, ez nem volt, de lehetett volna, ha nem alusznak a hálátlanok!!!)
A Palota-szálló is a szebbik arcát mutatta most. Kifejezetten tetszett.
Kora tavasz volt még. Az éledező természet, a kellemes meleg és a friss levegő harmóniája boldogsággal töltött bennünket el és fel. Szóval nagyon jól éreztük magunkat. Ajánlom mindenkinek!