„Nem tudom, kedves olvasó, hogy van-e nálad konyhasó
S hogy fortélyos mivoltomban ím, felfedezni véled-é betűrímeim?!
Jöttünk nagyon meglepő. Miért jöttünk? Talány…
Négyen vagyunk fiúk s egy…egy szép turistalány!” –kezdődött annak idején nem éppen világszínvonalú unaloműző, rögtönzött zöngém, melyet egy barlangszállásban töltött éjszaka után csalt ki belőlem a cudar élet, s az a temérdek sok denevér, akik mint betolakodóra tekintettek rám s jó korán ébresztőt fújtak szakadatlan repdesésükkel fejem felett!

Rég és talán igaz se volt.
Mindenesetre a természet szeretete már akkor felszínre tört bennem, s érezve az erőt duzzadó ereimben, mint kiscsikó szaggattam az istrángot s szaggatom azóta is remélve, hogy e paradicsomi tájakat feltérképezni – melyeket a Bükk ormai, dombjai, lankái és erdei jelentenek –lesz elég időm.
Ennek eléréséhez felderítő útra indultunk újult erővel ismét. Gondolom, van egy pár zsáktelepülés kicsiny hazánkban, de olyan szép fekvésű kevés lehet, mint Uppony. A négykerekű átokkal csupán keleti és északi irányból közelíthető meg némi kinyír-kanyar után (az utolsó 2 km már tényleg egyetlen út), de bennfentesek és lakatkulcs tulajdonosok a Lázbérci-tó „bal lábszárának” dél-nyugati oldalán is végig gurulhatnak úgy néha-nap. Egy nyomvonalassal szabad a pálya és – ígérhetem barátim – így a legszebb.
Nemcsak számomra meseszép ez a falucska. Évről évre egyre szépül, amit a növekvő turista forgalom elismerően jutalmaz, és ami a fontos: a környező természeti adottságok is pompásak. Bizonyára van több említésre méltó hely, melyet a megrögzött brazil szappanopera, népbutító show és telefonos vetélkedő gyűlölők (Jaj de csúnyán írtam. Szóval a nem annyira rajongók) számára ajánlhatnék, én mégis csupán kettőt neveznék meg a fentebb említett csodás Lázbérci-tó mellett.

A Damassa-szakadék számomra a vad, elzárt és ismerten is ismeretlen katlant jelenti. Már a megközelítése is vadregényes, hiszen a szurdokban végigvezető turistaúton keresztbe-kasul állnak a kidőlt fák. Alattuk és felettük átmászva – gyakorlatilag félig a patakban – lehetséges a továbbjutás, ami még a harcedzett emberpalántáknak is nagy próbatétel. A tortán a hab maga a hasadék, a szakadék. Egy barlangrendszer lehet a föld alatt talán, mert a szakadékból hűvös, jéghideg levegő áramlik ki még nyáron is.

A másik helyhez egy legenda fűződik: Történt ugyanis nagyon régen, hogy élt a falu közelében egy irdatlan nagy sárkány. Csúnya is volt, de ami rosszabb, olyan gonosz természettel bírt, hogy rettegett tőle az egész határ. Egyedül a Kurityániak tudták valahogy féken tartani. Na, híre ment ennek nagyon gyorsan, s az upponyi atyafiak elhatározták, hogy megszerzik a titkot a Kurityániaktól. Még aznap el is indult a küldöttség, de nem jutott sokáig mikor a sárkány ismét megjelent. Volt nagy riadalom, hanyatt-homlok menekült a társaság. Akadt azonban egy helyi vagány legény, aki dacolva a reménytelennek látszó helyzettel felküzdötte magát a falu fölé magasodó oromra és egy hatalmas sziklatömböt gördített az éppen akkor alant elsuhanó sárkány fejére. Nem esett jól szerencsétlennek a derült égből villámcsapás, és a csillagok cikázásától az ormon álló daliát még nagyobbnak és még többnek látta, így oltári nagy könnyeket hullatva könyörgött életéért.
Hősünk nem volt az a bosszúálló típus, így megkegyelmezett a gonosz párának azzal a feltétellel, hogy a lock-ness-i tóig meg sem áll. Ez így is történt.
A könnycseppekből hatalmas tó duzzadt egyébként, a hőstett helyére pedig kereszt került az utókor hálája jeléül.

Fél órás kényelmes sétával felfelé kapaszkodva elérhető a csodás panorámával kecsegtető helyszín még lányoknak is. Igaz, lesz prüszkölés, talán még izomláz is másnap. Egyet viszont biztosan ígérhetek: a sárkánnyal senki sem fog találkozni!!!