Szétverettem tegnap feleslegesen a fürdőszobánkat. Mondjuk erre nem vagyok büszke, de olyan egyértelműnek tűnt a kamra penészedésének oka, hogy nem láttam más kiutat. Nem kellett volna, más volt a probléma.
Minden rosszban van valami jó – szokták mondani. Most, hogy anyóséknál rontjuk a levegőt, a gyermek nagykanállal eszi az életet. (Szinte szó szerint.) Legutóbb, mikor doktor néni ejnye-bejnye arckifejezéssel adta tudtunkra, hogy szerinte fénnyel etetjük a gyereket, védekeznem kellett. Hiába mutattam 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, telerakott pelenkák tucatjait, nem hitt nekünk. Szerinte ez a gyerek sovány…
Milyen legyen? – gondoltam s az anyjára néztem. Aztán magamra.
Körülbelül 20 éve azon töprengek, hogyan tudnék hízni úgy…úgy…nem kérek sokat csak 3-4 kilót. Sok mindent kipróbáltam. Ettem mint a disznó, kolbász, szalonna, fehér kenyér csúszott le torkomon, szedtem porokat, súlyzóztam, de ami igazán bejön szerintem – már látom -, az az ólomgolyó evés. Mondjuk speciel ezt még nem próbáltam, de nagyon rá vagyok izgulva a témára. Szóval, ami a lényeg, hogy nem vagyok elhízva. Na ezzel a gyerek anyja is így van. Az meg, hogy 9 hónapig feküdt szegénykém s az összes izma elvándorolt róla nem segített a helyzeten. Ezek után kérdezem én, a közös gyermekünk, drága büszkeségünk már hogyan lehetne hatalmas Gombóc Artúr? Hát nem?
Még a robbantás előtt 100ml-t evett 3 óránként. Lehet, hogy nem tápláló az anyacicitej, ez lehet. De hogy a mennyiséggel probléma lenne kikérem magamnak kisfiam és apatársaim nevében egyaránt.
Szerintem Ő is érzi már. Tudja, hogy segítenie kell és rá is tett egy lapáttal. Nem tömjük, csak amit akar, azt kapja meg, mégis, 2 napja sebességet váltott. 120-140ml-re kapcsolt Kishercegem s ez apja szívét még nagyobb melegséggel tölti el.
Igazából még nem látom át, mi lehet az ok. Ha az anyós varázsolta el nagy bajban vagyok, de…de… (most próbálok valami jót is kihozni a dologból…) Megvan!
Nem kell újracsempéznem…