Mozartot említettem a Youtubon. Ha mégis inkább Brahms jutna először eszedbe nehogy elkeseredj! Sőt, teljes mértékben egyet tudok érteni veled!

Na de vissza a hegyekbe!

Óriási élmény volt! Bruneckben ugyanabban a szállásban voltunk, amiből 2020-ban elmenekültünk… Valahogy vissza akartam térni, le akartam győzni a rossz emlékeket! Nem tudom emlékszik e még valaki 2020 februárjára… Olaszországban a korona vírus járvány berobbant, százával haltak meg az emberek Trentino-Alto Adige régióban. Bruneck pont ott van… Ráadásul a „Korona” hotelben voltunk…

Menekültünk tehát, nem volt mese. Elmúlt, jobb vissza se’ gondolni rá! 4 év telt el, sokan meghaltak, de mi még élünk. Persze ettől függetlenül még az is lehet, hogy mi is meghalunk valamikor. Pont 50% az esély reá. Vagy igen, vagy nem.

De már megint elkalandoztam. Ebben a leírásban másodszor…

Szóval most minden más volt. Mondjuk a hotel nem. Az ugyanolyan jó volt. Még a kaja is. Ugyanazt falatoztam mint akkor. Jó nagy bécsi szeletek burgonya gombócokkal, nagy salátás tál és gyümölcs mártás kíséretében. Még a nyál is kicsordult most, hogy leírom… Igaz, ott is kicsordult…

Kenéz meg be volt kómázva kissé az aznapi nagy izgalmaktól és hiába mondta neki a nő, hogy a pizzaszelet amit kért a kisujjára sem lesz elég, ő ragaszkodott hozzá. Aztán mikor a kisujja követelte tovább és már elfogyott, lement a mosoly orcájáról nyarazgatni. Pislogott nagyokat, leste az előttem elterült alföldnyi kirántott húst, terjengős illatát orrlyukain szippantotta ezerrel, hátha attól is telik a has, de nem telt.

Nem tudom tagadni, hogy megsajnáltam. Én mán’ lefelé megyek, ő meg csak most éri el lassan a felnőtt emberi mivoltát, na meg csak a keresztfiam, vagy mi… Fogadalmat is tettem anno, mikor kicsiny testét a szentelt víz alá tettük, nem volt mit tenni, könnyező szemekkel váltam meg az egyik hússzeletem felétől…

Már megint. Harmadszor is. Hiszen ez még mindig csak a 4. nap vége és ez az album az 5. nap… Csapongok.

Reggel reggeli, összepakolás, állomás. Mire jött a vonat 12 kerékpár sorakozott a peronon, jó helyen voltunk tehát. Mert vonatoztunk még egy kicsikét ha nem mondtam volna. Már nem tudom hány percig, de robogott velünk felfelé a kicsiny vonat. Egészen Villabassáig. Ott volt valahol a tető ugyanis és a mai program a gurulás nevet viselte. Egészen Lienzig.

Nem is volt probléma, de itt fent annyi kerékpáros volt, mint Nyikolájban a tetvek… Bérelték a kerót San-Candidóban és lefelé megindult a tömeg. Szó szerint.

Akkora volt, hogy én még ilyet nem láttam. Ameddig lefelé a szem ellátott folyamatos kerékpáros sor kígyózott. Még baleset is volt belőle és a mentő is érkezett az egyik kobak nélkül közlekedő és fejre álló bicós bácsihoz. Sokkoló volt a földön fekvő, vérző fejű emberünk.

Szerencsére mi épségben leértünk Lienzbe. Ott vonatra szálltunk és meg sem álltunk egészen Krumpendorfig. Meddig?????

Mondom! Miért nem figyelsz?: Krumpendorfig. A Wörthersee partjánál voltunk, Klagenfurt előtt 8 km-rel. És miért itt? Mert már jártam erre és…. Nem árulom el. Ha érdekel fejtsd meg a rejtvényt. Ha kedvelsz egy kicsikét elárulod egyszer a megfejtést…

Innen begurultunk a nagyvárosba. Megvettük a jegyet Graz-ba, de nem az volt…

Akkor menjünk inkább Bécsújhelybe – mondtuk Kenézzel egyszerre…

Elindultunk. Mentünk. Odaértünk. Nem ott voltunk…

Csak vicceltem. De, ott voltunk.

Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi!