Spittal an der Drau – Villach

Nyugodt éjszakánk volt. Szerencsére nem zavartuk egymást annak ellenére, hogy most először francia ágyba sodort az élet Bandival… Szerencsére ő sem „olyan”, így kipihenten ébredtünk. Az időjárás nem kecsegtetett semmi jóval. Még most reggel akár egy gyenge hetest is adtam volna rá, de innentől csak romló tendenciát hirdetett Aigner Szilárd. Annyira, hogy dél körül gyenge eső, Villachban már komolyabb, Tarvisio meg egyenesen özönvíz… Nem jó előjelnek gondoltuk, de mi mást csinálhattunk volna mint haladunk arra, ami ki volt jelölve számunkra.

A ház előtt elrebegtük mai céljainkat, reményeinket, aztán meglestük a Goldenbahn-nak nevezett felvonó lenti állomáshelyét, de kihalt minden, zene se szólt, így továbbálltunk.

Mivel én a technikámat tegnap kútba dobtam, sok véleményem nem lehetett az úticél tekintetében. Talán az égtáj szerinti irányokkal tisztában voltam de gyakorlatilag ennyi. Bandira kellett hagyatkoznom tehát teljes mértékben. Persze ha tudtam volna előre, hogy őt meg a GPS keríti hatalmába, már itt felülök a vonatra… Alig mentünk 1 km-t, mikor eltévedtünk. Akkor még nem tudtuk, de a vasút alatt a tegnapi berobogásunk útvonalára merőlegesen úgy vágtattunk be a városba, mint a szél. Szép volt nem lehetne tagadni, de a Cicloviát innen elfelejthettük egy darabig.

Azóta sem tudom ép ésszel felfogni, hogy egy előre beállított GPS miért nem köhög egyet, mikor a kijelölt útvonalat merőlegesen átszeli a gazda. Vagy ha nem köhög miért nem kanyarít vissza a következő elágazásánál? Miért hallgat ilyenkor? Vagy ha ilyenkor hallgat, akkor mikor mond valamit? Vagy ha mond valamit, akkor mit mondhat? Azt hogy „Bocsi, elbaltáztam, de fogalmam sincs merre menj!!!”?

Bizonyára le vagyok maradva. A technikai fejlődés túllépett rajtam, belátom, de hogy a városból kivezető 6 sávos sugárútra vezessen bennünket, ahonnan az autópályára lehetett felhajtani jobbra (mi mentünk középen egyenesen…) azt azért túlzásnak érzem. Legszívesebben gyorsan feledném, de oly mélyen beleégett agyamba, hogy mikor forró láz gyötört azóta vagy kétszer, mindig ez jutott eszembe először hosszú órákra nyúlva el vergődésem…

A főúton meg Bandi mindig rákapcsolt. Nem kicsit, nagyon. Gyakorlatilag 40 km/órával hajlította a fémet, egyértelmű volt, hogy lemaradtam. Itt sem kicsit. Inkább nagyon. Vagy 5-600 métert. Pont annyit, hogy hiába üvöltöztem az elágazásokban, hogy inkább hajóra szállok a Dráván, csak menjünk le erről az őrültek háza útról nem hallotta a kamionok zajától és a távolságtól. Technikám nuku, nem is tudtam lemenni, mert akkor elveszítjük egymást és vége mindennek.

Mérges voltam. Őszerinte jó helyen voltunk. A GPS szerint ez volt az Alpe-Adria Radweg… Radweg, a kamionok között… Hát barátim, ez mindenkinek sántított csak Bandinak és a GPS-nek nem. Főleg így itthon bosszantó, mikor látom a térképen, hogy volt, hogy 50 méterre voltunk a kerékpárúttól balra. Na mindegy. Aztán egyszer csak valami miatt társam megállt, bevárt. Lógott a nyelvem, de nagy nehezen kinyögtem, hogy bár van biztosításom, ha meghalok fizetnek az asszonynak és a gyereknek, de valahogy még nem érzem, hogy eljött volna az idő…

Duzzogott egy kicsit, de meggyőzte magát, hogy még ő is szeretne élni egy kicsikét, így kérésemre Olsachnál befordultunk balra a hegy alá. Ha lett volna nálam normális térkép biztos láttam volna, hogy még 500 méter és keresztezzük a jó útvonalat, de nem volt. Ő meg nem mondta, duzzogott de jött velem befelé. Politzen előtt átmentünk a vasúton és haladtunk tovább az égtáj szerinti irányba. Jött Ferndorf és majdnem Lend. Nem volt rossz ez az út egyébként, igaz semmi köze nem volt a Cicloviához, de legalább nem akartak feltétlen halálra tiporni…

Ekkorra azonban én feltettem magamnak a kérdést, hogy miért is jöttünk ide?! Csak úgy tekerni, vagy a Ciclovián tekerni?! Mivel a másodikat jelöltem meg jó válasznak és ezzel együtt a zöld lámpa gyulladt ki, itt Lend előtt jobbra tekintve és a Drávát látva azt találtam mondani, hogy lesz ami lesz, ha kell különválunk, de én bizony a Dráva mellett fogok innen tovább kerékpározni… Ismerve Bandit nem lepődtem meg nagyon, hogy ő még menni akart ezen tovább a következő leágazásig. Okát sem akkor sem most nem értem a következők miatt: Ha van itt egy leágazás, meg 5 km-rel arrébb is, itt is ugyanarra a kerékpár útra érkezünk, mint 5 km-rel arrébb, akkor miért megyünk 5 km-t autók között a főúton???

Legyen kedves valaki erre számomra is elfogadható magyarázattal rukkoljon már elő, mert így esténként olyan nehezen hajtom álomra fejem. Folyton ezen a rejtvényen jár az agyam. Már kezdem nagyon unni…

Lementünk. A hídon állva még kaptam egy gunyoros megjegyzést, hogy na ugye, oda érkeztünk, ahol ő akart lejönni, de egy rövid „Dehogy oda!” válasszal lezártnak tekintettem az ügyet.

Na innen, hölgyeim és vaskohászok végre kerékpárút volt a javából!!! Szinte végig a Dráva jobb oldalán haladtunk, kinyír-kanyar, élmény út. Élveztem na, nem tudom tagadni! A baj csak akkor jött, mikor elkezdett csepegni az eső. Dél volt, ezt ígérték…

Villach előtt volt egy szép híd, megcsodáltuk, majd valahol át kellett menjünk a folyó bal partjára, de ha a Barcelona bajnoki címe múlik rajta sem tudnám megmondani hol történt…

Villachban Bandi evett, betekertünk a városkába szétnéztünk, majd gyakorlatilag lefújtuk a túrát! Sajnos az időjárás előrejelzés nem engedett bennünket tovább. Sebaj, gondoltam. Hamarosan úgyis találkozunk! És így is lett…

Másfél hónap múlva itt álltunk a Dráva hídnál megint…

VIDEÓ: