„Hogy az a jó… (és itt hosszú, több skálát átszánkázó füttydallam volt hallható úgy megszokás gyanánt Nagykuka szájából, mert nem nagyon tudta elképzelni, hogy ki lehetett az a vadbarom, aki feltesz egy megtalálni kívánt ajándékot a fa tetejére…) Csiribá is fütyült egy kurtát és lemondóan bámult fölfelé, hiszen kifogyva a varázslatokból tudta, az bizony ma nem lesz övék. Hacsak nem bemondásra! Mert ők bizony magukénak érezték ezt így a 8 méteres távolság ellenére is. Na, ezen a sajátságos felfogáson a gonosz banya ismét túlpörgette magát s a visszaúton olyan elvarázsolt bozótosba kergette őket, hogy olyat még nem látott a világ. Nagy volt az ijedtség, a sötét, sűrű „alagútban” gyűlt bajuk elég, Nagykuka minden furfangjára szükség volt, hogy kitaláljanak belőle.
Későre járt. Csapzottan, hullafáradtan, de örömittasan ballagott Kuka a 2 óriás előtt – már a kitaposott ösvényen – mert a KINCSEK, a Rejtelmes Sziget összes kincsei azok bizony a Gyerek tarsolyában hevertek mind egy szálig…”

Fenti mesés történet 2013-ban történt velünk. Megidéztem ide is, mert akkor, ott elhatároztam valamit. 12 évvel ezelőtt…
Nagyon megtetszett nekem ez a kis ékszerdoboz! Jól éreztem magam. Azt akartam, hogy a fiam is lássa majd. Szóval elhatároztam akkor ott, hogy ha egyszer már nagyobbacska lesz, elhozom ide.



Sok víz lefolyt már imitt-amott, sok minden megváltozott, de a fiú felcseperedett. Még nem annyira, hogy nagyon, de szemmel láthatóan jól halad. Namármost, (de lehet, hogy már tegnap is) úgy láttam jónak, ha az idő elérkezik.
VRSAR. Szóval eljött az, amit akkor megfogadtam. S ha eljött, akkor be kell teljesülnie – gondoltam. A gondoltot tett követte, minket meg azok a kocsik, melyek lassabbak voltak, mint mi.
És egyszer csak végre ott voltunk megint.



Más volt. Se jobb, se rosszabb, egyszerűen más. Mégis ugyanolyan. (Na ezt jól megmondtam…) A gyerek sokat kásztálkodott, de hát abban a korban van. S hogy mi a kásztálkodás? Könnyebb róla beszélni. mint eldönteni, hogy Brahms 34. vagy a 60. op. műve a zenetörténelem legjobb kamarazenéje.
A kásztálkodás olyan makacskodás, rosszalkodás féle. Persze ettől még tudtuk magunkat jól érezni. Sőt! Csak így tudtuk igazán!
Szép helyen voltunk, sokkal közelebb a Tengerhez, mint 13 éve. Megnéztük azt a helyet is persze, nosztalgiáztam tehát. Megnéztük a Dottóval és rollerrel is, de most már nem lett volna jó, túl messze lettünk volna.
Nem részletezem. A film úgyis elmond mindent.
1 rész:
2.rész:
3.rész:
4.rész: