Sókamrajó. Viccesen mi csak így szoktuk emlegetni!
Nagyon sok szép hely van a Nagyvilágban, de olyat, ami ennyire koncentrálná a szépet – a gigászi hegyek, a lankás zöldellő domboldalak, a mélykék alpesi tavak, a falvak fölött elzakatoló vasúti szerelvények, alagutak, hidak, zúgó patakok, Milka-bocik és a kerékpárutak – nem nagyon tudnék térképre varázsolni úgy hirtelen… De nem is kell. Salzkammergut pontosan ilyen!
Nincs is olyan nagyon messze, így mivel már a hiánya folyamatosan zakatolt szívemben – és az időjárási előrejelzés is nyárias állapotokat közölt – ráírtam Andrásra. Nem volt litánia, nem volt könyörgés, csupán ennyi: „Szia! Május 1. hétvégén egy kis tekerés Ausztriában?” Nem kellett sokáig várni a választ. Bandi kicsit más, mint én. Ő képes leszegett fejjel végsőkig hajlítani a fémet hosszú kilométereken át. Én nem. Nekem kell a látvány. Én abból merítek erőt. De ami biztosan közös, a természet, a mozgás szeretete, a küzdés a cél elérése felé. Legyen az bármi is, a fizikai elfáradástól a szellemi felfrissülésig.
Azon a hosszú hétvégén, munka után már a vonaton ültünk 2 db jól nevelt, sokat látott kerékpár társaságában. Szeretünk vonatozni, na. Nem tudom tagadni! Valahogy így vagyunk összerakva. Sokan nem így, de látva vonatunk ablakából az autópályán kialakult hosszú sorokat, mosolygós szájjal dőltünk vissza székeinkbe és mutattuk bőszen országbérletünket morcos kalauzunknak. Ő dolgozott, mi elindultunk szórakozni, felfrissülni. Meg tudtam érteni szegényt… Hegyeshalomig jutottunk aznap este. Messze lakunk, gyorsan elmegy az idő és jön a sötétedés. Másnap reggel ismét volt egy rövid, bár annál kalandosabb vonatozás, de a salzkammerguti tekerés végre 12:00-kor Attnand-Puchheimnél ránk köszönt. Visszaköszöntünk! Hálás szívvel pattantunk nyeregbe, s kipörgő kerekekkel fordultak szilaj vasparipáink a gigászi hegyek felé repesve… Első tavunk aznap, a Traunsee meseszép. Ha csúnyaságokról kell majd beszélnem valamikor, nem Ő fog eszembe jutni… Gmundenbe gurulva – már lent a tóparton – megállt az idő hosszú percekre. 25km volt már ekkor lábunkban, ami nem tűnik annyira soknak, de a vonaton elgémberedtünk, itt meg dimben-dombon vezetett szerencsés utunk, jó volt tehát kicsit megpihenni. Csak nézni ki a fejünkből és bólogatni, hogy lám-lám, milyen szép is a világ… Mert amit itt láttam, újra meg újra meg tudja dobogtatni szívemet. De gyorsan felszárítottam az örömkönnyeket szememből, mert lehet, hogy nagy a szerelem, de dolgos hétköznapok is vannak és akkor még nem tudtuk, de előttünk állt további 75 km vasparipán töltött idő. Menni kellett tehát. A tó bár gyönyörű, de mint a legszebb nőnek is, van legalább egy hibája. Tudniillik neki az, hogy nem lehet körbe biciklizni! Óriási hiba, belátom, de rajtam kívül senki nem tökéletes… Duzzogva bár, de meg tudtunk birkózni ezzel a hibával és a névadó hegy (Traunstein) alá kerekezve magunk’ megkerestük az okát is! De ez legyen titok! A titok mindig a legjobb mozgatórugó! Tessék útra kelni, megtalálni!
A tó nyugati oldala körbejárható, így arra indultunk vissza, tovább nagy lendülettel. A lendületben szerepet játszott, hogy az útvonal bővelkedik látnivalókkal. Nem is eggyel, de ha számolni kellene, nem végeznék napnyugtáig… Mindjárt ott volt a Schloss Ort kastély, mely azon túl, hogy rendkívül látványos, még híres is! Itt forgatták ugyanis a Kastélyszálló című osztrák-német filmsorozatot! Be kell vallanom, hogy nem szerepeltem benne. Bandi lehet, hogy igen, de nem tudtam megkérdezni tőle, mert itt már be volt zsongva és fénysebességre kapcsolva indult a következő látványosság felé. Igazából meg tudtam érteni. Traunkirchen városka gyöngyszeme nem csak ennek a tónak, de egyész Salzkammergutnak is. Egy nagy múltú, spirituális jelentőségű zarándok- és kultikus hely. Legfontosabb zarándok – és hitéleti eseménye az úrnapi vízi körmenet. Van itt minden, mint a búcsúban: halszékes szószék, kálvária domb, Johannesberg kápolna… és most még mi is itt voltunk! Persze nem sokáig, mert a látvány kerékpárút még csak most következett, indulni kellett tehát! Előző fénykép közepén lévő nagy hegy lábánál először egy alagútban, majd a régi úton kígyózik a tó fölött a csodás kerékpárút. Az autók egy alagútba terelve haladnak a gyomrában, de mi a szikrázó napsütésben róttuk szorgalmasan a kilométereket egyenesen Hallstatt felé… Nem volt sok már ekkor vissza… Úgy 50 km… Közben Ebensee, majd Bad Ischl városkákban pihentünk néhány percet. Utóbbi Sissi magyar királyné kedvenc nyaralóhelye volt. Ferenc József Habsburg uralkodóval 1853 nyarán kötött házasságuk után szinte minden évben itt töltöttek pár hetet, az udvari etikett merev szabályai elől menekülve. Hallstattba estére érkeztünk. De nem időztünk sokat.Gyakorlatilag a kis templom látványával bőven beértük. 100 km lett végül is. Elfáradtunk piszkosul. De az élmények tömege vadul dobogtatta meggyötört testünkön belül felfrissült lelkünket, szívünket. Másnap Altmünsterből folytatódott az út!
2. NAP:
Arra ébredtem, hogy nem alszom. Volt már ez így, sőt mindig így van, de most a Traunsee partján ébredtem s ez felettébb meghozta a kedvemet. Mondtam, hogy az ajtó elé tegye, de nem hallgatott reám… Már nem nagyon tudom hogy volt. Az biztos, hogy a ház reggelije mannaként ülte meg hasam, gondoltam ezzel délután kettőig kihúzom bőven. Összepakoltunk, fizettünk, majd elindultunk.
Két említésre való dologról szeretnék beszámolni. Az egyik, hogy tegnap a nap első részéről készült filmkockákat tartalmazó memória kártyát elhagytam a nagy élmények szerzése közben. A bambasági pótlékot még este átadtam magamnak, de nagy ünnepség nem volt… A másik, hogy a mai napra tervezett útvonalamat nem tudtam megvalósítani. Történt ugyanis, hogy mikor felvázoltam tervemet, Bandi ellenvéleményt fogalmazott meg, majd megkérdezte ketten vagyunk e és hogy az ő véleménye számít e valamit… Mondta neki, hogy természetesen ketten vagyunk és az ő véleménye ugyanannyit ér, mint az enyém. Szóval a mai napon az ő tervei alapján közlekedtünk.
Tudomásul vettem, hogy nem fontos számára mit hagyunk ki, csak az, hogy a betáplált GPS adatokat követve haladjunk. Természetesen nem okozott sokkot nekem ez a felismerés. Valahol számítottam erre a lehetőségre, végtére is ketten voltunk, különböző igényekkel, elvárásokkal. A lényeg az, hogy itt voltunk ebben a csodás régióban.
Persze értetlenül álltam az előtt a tény előtt, hogy a Salzkammergut egyik legszebb tavát és látványát, érdekességét kihagyjuk, de nem lehetett mit tenni. Mentem arra, amerre mondta:)
Mivel ahogy felvázoltam a kis memória kártya elment szabira tegnap, azt azért ki tudtam harcolni, hogy visszamentünk Gmunden tóparti részéhez filmezni. Jók is lettek a fényviszonynak és a kisebb emberáradatnak köszönhetően. Innen jellemtelen úton egészen az Atterseeig, Schörfling-ig robogtunk. Itt ismét én kalauzoltam magunkat a tópartra, mert ha nem teszem nem jutunk oda…
Egy kisebb pihenő után átrobogtunk az Ager hídján és elkezdődött egy vontatott kalandtúra a tó jobb oldalán haladva élet és a száguldozó autók között. Nem élveztem egyáltalán. Annak idején pontosan visszafelé csináltuk, még Bandi is itt volt, mégsem emlékezett a domb tetején lévő biztonságos kerékpárútra. Kilométereken át folyamatosan azt kerestem. Aztán, már később, egyszer csak végre megtaláltam… Igaz, egy golf pályán kellett áthaladni hozzá, de nagy galibát nem okoztunk. Innen már végre mosoly ült orcámra és boldogan gurult vélem a drótszamár.
Unterrach, finom ebéd, drága fiam hangja és micsoda csodák még…Fel sem tudnám idézni már. Még az Alagút talán, a Mondsee partja és a kis házikó a zéró hangfogós ablakokkal… Szép és érdekes nap volt ez is, élveztük nagyon!
Az utolsó rövidke nap…Ja, nem! Nem volt rövid. Sőt! Ez volt a leghosszabb…
Ami rövid volt az a kerékpáron töltött idő ezen a napon. Mondjuk sokan a fél karjukat adták volna ezekért a rövidke pillanatokért. Mert Eugendorfból begurulni Salzburgba nem akármilyen feladat volt az Alpok kezdődő nyúlványaira folyamatosan ránézve. Gyönyörű fennsíkon gurultunk gyakorlatilag végig a nagy városig lefelé. És a császárvárosban is találtunk magunknak elég sok felfedezni valót annak ellenére, hogy nem most voltunk itt először. Sem másodszor.
Délre azonban mindent kiveséztünk! Mindent felfedeztünk, mindent kipipáltunk! Üressé vált hirtelen minden, beteljesítettük azt, amiért érkeztünk, boldogságot éreztem tehát.
Rövid összefoglalót rebegtem bele a kamerába, aztán kigurultunk az állomásra és vártuk azt a vonatot, melyre megvettük a jegyünket… De azt várhattuk. Még Svájcot alig hagyta el, 4.40 óra késésben volt. Vasárnap 12:00 órát mutatott az óra, Ausztria közepén támasztottuk a kerékpárt 780 km-re otthonunktól és holnap reggel meló, így szólt a fáma. Nem jelentett jót egyáltalán.
Valamit tenni kellett gyorsan, nem volt mese!
Már nem tudom, hogy sikerült, de egy IC-re feldobtuk gyorsan a kerókat és 12:15-kor elindultunk. Innen azonban már mindennek sikerülnie kellett, minden csatlakozásnak, amiből nem volt kevés…
Nem cizellálom tovább. Ügyesen alakult minden és 23:15-re hazaértünk szerencsésen! Összefoglalva tehát egy rendkívül sikeres és látványos túrát teljesítettünk. Egyetlen egy dolgot sajnálok, de talán nem lehet nagyon észrevenni. Azt ugyanis, hogy az első nap első feléről készült 128Gb-nyi videós anyag pocsékba ment… Elhagytam ugyanis a kártyát és a rajta lévő mozzanatok is odavesztek. Ez van, legközelebb ügyesebbnek kell lennem:)
